Nevezzük nevén a gyereket!

Eltelt a nyár. Suli mellett munkát vállaltam egy kocsmában. A főnökkel csak egyszer találkoztam.
-Ő az üzletvezetőm. Bármi kell, hozzá fordulj.-ahogy féloldalvást fordult az a nagydarab ember, ott állt ő! PETI!
Akkor még nem is nagyon foglalkoztatott. Semmi extra. Talán 2-3 centivel lehetett magasabb nálam. Bajusz! Kicsi, jól ápolt bajusz. FÚJ!
Októberre már egész megkedveltem. Jó humora volt és bazi nagy dumája! Nyüzsögtek körülötte a nők! Nem is értettem először, hogy miért. Kis mitugrász.
Egyik este hazavitt. A kocsiban beszélgettünk a házunk előtt. Aztán minden este hazavitt, és egyre hosszabbak és tartalmasabbak lettek a beszélgetéseink. Novemberben egy este nem jött. Hiányzott. Úristen! Ne-ne! Én nem leszek szerelmes! Ezt eldöntöttem már rég!
Másnap csak az ajtót lestem. Amikor bejött az üzletbe, majd kiugrott a szívem. Aznap megcsókolt. Repült az idő! December lett! Nem volt köztünk semmi, csak csók meg némi petting. Egyszerűen azt éreztem., hogy bele akarok bújni! Vagy berakni a blúzom alá, a szívemhez, hogy mindig ott legyen! Imádtam! Persze, amikor csókolt, akkor majd megőrültem, hogy "TÉPD MÁR LE RÓLAM A RUHÁT!!!!", de ő nagyon illedelmesen, mindig megálljt parancsolt.
Hiszem, hogy minden embernek van egy lélek-társa, akit neki szánt az élet, de csak a nagyon szerencsések élhetik le velük az életüket.
Nekem ő volt az! Tudom. Annak ellenére tudom, hogy sajnos elég csúnyán alakult köztünk ez a szerelem.